2022. október 29., szombat

A mítosz Hitler zsidó nagyapjáról

 Szerencsére egy másik blog megőrizte a sokadszorra eltávolított Schwarze Sonne blogunk egyik legfontosabb posztját:

A mítosz Hitler zsidó nagyapjáról

- Martin Kerr

(Martin Kerr aktivista, édesapa, írt és szerkesztett náci témájú írásokat. Ő írta ezt a cáfolatot 1982-ben, amely jól kiállta az idő próbáját.)


Hitlernek igaza volt: Minél hatalmasabb és abszurdabb egy hazugság, annál gyorsabban megragadja a nyilvánosság képzeletét, annál jobban elhiszik, és annál nehezebb is eloszlatni.


"Mivel az emberek nagy tömegei a szívük legmélyén hajlanak afelé, hogy félre legyenek vezetve inkább, mint hogy szándékosan gonoszok és tudatosan rosszak legyenek, ezért tekintettel az ő elméjük primitív egyszerűségére, sokkal könnyebben esnek áldozatul egy nagy hazugságnak, mint egy kicsinek - mivel ők maguk kis dolgokban hazudnak, szégyenkeznének olyan hazugságoktól, amik túl nagyok."

"Ilyen valótlanság eszükbe sem jut, és éppen ezért a való tények ilyen nemtelen elferdítését, az ilyen szemtelenséget másokról sem tételezik fel, sõt, ha efelõl felvilágosítanák õket, még akkor is sokáig kételkednének és ingadoznának, és egyik-másik indokról azt hinnék, hogy igaz. Ezért valami a még legarcátlanabb hazugságból is megmarad." 
(Mein Kampf 1)

Ez a történelem egyik kegyetlen iróniája, de talán nem egy váratlan, ami felfedte és leleplezte a
Nagy Hazugság technikáját a világnak. Adolf Hitler maga vált tárgyává rágalmak és hazugságok egész köreinek. Nem az a célunk itt, hogy kinyomozzuk az összes nagy hazugságot, amelyeket Hitlerről, a nemzeti
szocializmusról és a Harmadik Birodalomról hirdettek, hanem inkább fókuszálunk ezen hazugságok közül az egyik leghosszabb életű és legveszedelmesebb hazugságra: arra, hogy Hitler részben zsidó származású volt.

Számos variációja létezik a "Hitler részben zsidó volt" mítosznak, amelyekben általában két dolog közös:
a legtöbb ilyen írás azon a vádon alapszik, miszerint Hitler apai nagyapja zsidó volt, valamint : mindegyik
ilyen írás alaposan hitelét vesztette az elérhető bizonyítékok által. Hogy ez a vád a mai napig ismételgetve van, nagyban tanúskodik Hitler ellenségeinek a tartós és égő gyűlöletéről, ami még most is lángol, évtizedekkel a halála után. Ugyanakkor az igazság semmibevételének egy klasszikus példája ez, amit már sok Hitler-ellenes történész bemutatott, mikor vitatták a Nemzeti Szocialista érát Európában. Tulajdonképpen, Hitler családja, beleértve Hitler apai nagyapját is, egyike a kifogástalan Árja vérvonalaknak. A születési, halálozási és házassági dokumentumokon keresztül, amiket a katolikus egyház vezetett, lehetséges visszavezetni Hitler felmenőit több száz évre visszamenőleg.

A család, amely időtlen idők óta Felső-Ausztriában élt, biztos német parasztcsalád. és Hitler közvetlen felmenői is mind kisgazdák vagy kézművesek voltak. (A figyelemreméltó kivétel ez alól természetesen maga Hitler apja volt, Alois Hitler, aki a hivatásos tisztviselő volt az osztrák vámhatóságoknál.) A helyesírása és kiejtése a családnevének egy meglehetősen új fejlemény. Korábbi verziók voltak a "Heuttler" valamint a "Hiedler", az utóbbi volt az eredeti családnév, ahonnan a többi formái származnak. Az egyetlen szabálytalanság Hitler származását illetően az apja "törvénytelensége" volt. Mivel házasságon kívül született, Alois Hitler az anyja leánykori nevét viselte, Maria Anna Schicklgruber nevét, élete nagy részében. Még miután anyja hozzáment az apjához, Johann Georg Hiedler-hez, Alois megtartotta a Schicklgruber nevet. 39 éves korától visszaszerezte a megfelelő családnevét, amit írt és ejtett azon a módon, ahogy ma a világ is ismeri: Hitler! (3)

Ez a törvénytelenség önmagában nem jelentős vagy szokatlan. Amint azt még az anti-nemzetszocialista történész, Bradley F.Smith is megjegyzi a jól kutatott és páratlan könyvében: Adolf Hitler: Családja, gyermekkora és ifjúkora. (1967):


"Habár a törvénytelenséget elítélik a hatóságok. különösen a katolikus egyház, ez gyakori volt Ausztriában vidéken. Egyes körzetekben, 40 %-a a születéseknek illegitim volt. Ez Alsó-Ausztriában még 1903-ig 24 % volt. Egy törvénytelen gyermek egy parasztcsaládban így nem volt szokatlan jelenség." (4)

Szokatlan vagy sem, Alois törvénytelensége döntő alapul szolgált azoknak, aki igyekezték terjeszteni a hazugságot, hogy Hitlernek zsidó nagyapja volt.


Korai rágalmak

Mint bárki, aki első kézben tapasztalt a racialista mozgalomban, tudja, hogy általános gyakorlat, hogy a zsidók megkísérlik lejáratni, és mint zsidó-ellenes személyek jönnek elő és terjesztenek olyan hamis pletykákat, hogy ez vagy az a vezető valójában zsidó, vagy homoszexuális, vagy kommunista, vagy kormány ügynök. Sőt, az efféle rágalmakkal egyes egyének a racialista mozgalmon belül megkísérelnek aláásni a politikai riválisoknak.
Hitler volt a célpontja egy ilyen rejtett és aljas ellenzéknek a mozgalmon belül, 1921 júliusában. Az NSDAP egy klikkje, akik nyilván úgy érezték, hogy Hitler nem volt alkalmas arra, hogy vezesse a pártot, elindítottak
egy csendes kampányt arról, hogy ő zsidó származású.

Mint mindig, az ilyen Hitler állítólagos zsidó felmenőire vonatkozó történetek esetében, az összeesküvőknek abszolút nem volt semmilyen okirati bizonyítékuk, helyette fals célozgatásokra, megalapozatlan gyanusítgatásokra és rosszindulatra támaszkodtak. Erőfeszítéseik egy röpirat terjesztésében tetőztek, amit egy párttag, Ernst Ehrensperger terjesztett:

"Hitler úgy véli, hogy az idő eljött, hogy bevezesse a széthúzást és nézeteltérést az osztályainkba a támogatói
parancsára, és így promotálja a zsidóság és csatlósaik érdekeit. És hogyan folytatja ezt a küzdelmet? Mint egy igazi zsidó." (5)

Jóllehet ez volt az első erőfeszítésük, hogy megrágalmazzák a Führer-t ilyen módon, de biztos nem az utolsó.
1920-as és 1930-as években, Hitler ellenségei számos változatát hirdették ennek a mesének, beleértve olyan verziókat, amik gyakran egymásnak is ellentmondtak. A London Daily Mirror hiábavalóan próbált néhány anyagot hozzátenni ehhez a hazugsághoz 1933 októberében, publikált egy fotót egy lengyel zsidó sírkövéről, aki ugyanaz alatt a név alatt született, mint a Führer. Két zsidó lap, a Forward az USA-ban és a Haynt Lengyelországban magukra vállalták, hogy terjesztik ezt a bizonyos történetet tovább, a burkolt célzást, hogy az elhunyt lengyel zsidó Hitler nagyapja lett volna!

Azonban, minthogy ez a bizonyos zsidó 1832-ben született, csak 5 évvel volt idősebb, mint Hitler apja,
ami azt jelentette, hogy ő nem lehetett a törvénytelen Alois apja (kivéve, ha az a zsidó Lengyelországból 5
éves korában nemzette a Führer apját Ausztriában.) /lol/ 

Így, az első "zsidó nagypapa" történet félre lett téve. (6)
A hírhedt anti-náci propagandista Konrad Heiden, maga részben zsidó volt, szintén felvetette az ő életrajzát Hitlerről, 1932.ben majd 1936-ban jelent meg, szintén a Führer állítólagos zsidó származásáról.

Habár ezek a könyvek igen rosszindulatúnak voltak tartva a mozgalom számára, ezt az egy hazugságot helyesen ítélték meg, hogy túl valószínűtlen, hogy komolyan vegyék és általában is elutasították.


Hans Frank's nagy hazugsága megcáfolva

Különös módon, a legmakacsabb verziója ennek a mítosznak nem volt széles körben nyilvánosságra hozva egészen 1956-ig, jóval a Führer halála utánig, Franz Jetzinger Hitler Jugend: Fantáziák, hazugságok és az igazság című könyvében lett publikálva. Míg a korábbi kísérletek Hitler megbélyegzésére - azáltal, hogy megvádolták, hogy részben zsidó volt  - mind vad pletykákból lettek átvéve, amelyek éppoly mentesek voltak dokumentumoktól, mint amennyire távol álltak a valóságtól, Jetzinger legalább tett némi erőfeszítést, hogy segítse az ügyét.

Bradley Smith összegzi Jetzinger vádjait:
A német szerkesztésben a Hilter Jugend c. könyvében (28-35 old.) és különösen a későbbi angol kiadásban,
Hitler's Youth címűben (19-30 old.) Jetzinger nagy lelkesedéssel érvel, hogy Alois Hitler apja tényleg
egy zsidó volt Grazból, Frankenberger névvel.

Jetzinger egyedüli forrása ezeknek a meglepő állításoknak az Im Angesicht des Galgens (In the Face of the Gallows) című írás volt, amit Hans Frank írt, aki korábban náci ügyvéd illetve főkormányzó volt Lengyelországban, amíg várt a kivégzésre Nürnbergben.
Egyik elbeszélésben, amely tele volt kimutatható hibákkal (melyeket részben Jetzinger fedezett fel) Frank azt
állítja, 1930 vége felé Ausztriába ment Hitler parancsára, hogy megvizsgálja a lelepleződés veszélyét Hitler
állítólagos zsidó felmenőjéről.

Grazban, Frank állítja, hogy megtudta, hogy Alois anyját egy Frankenberger nevű zsidó család alkalmazta és
hogy teherbe esett az alkalmazása alatt, valamint hogy a család még fizetett is neki később, azon a feltételezés alapján, hogy a gyermek apja a fiatal Frankenberger volt. Frank elbeszélése bizonytalan és hiányolja a megerősítő bizonyítékokat. Állította, hogy léteznek levelek, amik megerősítik ezt a történetet, de sem ő, sem senki más nem volt képes ezeket felmutatni. (8)

Habár biztosan nem volt a célja még egyszer felvetni a "zsidó nagyapa" állítást, Jetzinger ily módon értékes
szolgálatot tett a mozgalmunknak, az ő vádjai arra ösztönöztek más kutatókat, hogy meghatározzák még egyszer az összes igazságát vagy hamisságát a mítosznak. Amit ezek a kutatók találtak, természetesen az volt, hogy Hans Frank hazudott. A német történész és Hitler életrajzírója, Werner Maser, aki kevésbé hisztérikusan ellenezte a Nemzeti Szocializmust és alapítóját, mint más anti-náci írók, felfedezte hogy:

A Frankenbergerek egyikéről sem ismert, hogy Grazban éltek volna (Felső-Ausztria fővárosában) és hogy Alois Schiklgruber apja lehetett volna a fiatal Frankenberger, és semmi nyoma egy német zsidónak se, aki ezt a nevet, vagy valamely verzióját viselte volna a 19.században.
"Valójában a 15.század végétől egészen egy évtizeddel Maria Anna Schicklgruber haláláig, nem voltak Graznak zsidó lakói. Egy egyezmény szerint, amit 1496. március 19-én kötött I.Miksa császár és a stájer városok, minden zsidót kizártak a provinciából 1497.január 6-ára."

"1781-ben II.József uralkodása alatt újra beléphettek Stájerországba, csak néhány hétre egy alkalommal, amikor bebocsátást nyertek az éves vásárokra Grazban, Klagenfurtban, Laibachban, Linzben fix összeg ellenében."
De már 1783.szeptember 9-én, a zsidók jogai újra megrövidültek, egy intézkedést, amit megerősítettek további diszkriminatív szabályozások 1797-ben, 1823-ban és 1828-ban. Ez a szituáció nem változott egészen az 1860-as évek kezdetéig." (9)

Más szavakkal, egyszerűen lehetetlen volt, hogy 1836-ban, Adolf Hitler apai nagyanyja, Maria Anna Schicklegruber, teherbe esett volna Frankenberger nevű zsidótól Grazban, mielőtt megszülte volna Alois Schicklegrubert/Hitlert, Adolf apját 1837-ben.

Graz Városháza. Azt mondják egy "Frankenberger" nevű zsidó megtermékenyítette Hitler nagymamáját Grazban 1837-ben, de zsidók nem voltak Grazban 1860 előttig. Persze, az igazság ritkán viselkedik kényszerítően a többi veszett anti-Hitler íróval, mint pl. Jetzinger. Amikor, 1956-ban a német Der Spiegel magazin publikálta az eredményeit egy nyomozásnak, ami ugyanaz volt, mint amit Maser is talált, Jetzinger láthatóan zavartalan volt. Smith megjegyzi:

"A munkájának az angol kivonatában, Jetzinger elutasította a Spiegel történetet, nem mutatta be az új bizonyítékot, hanem erőteljesebb nyomatékosítva újrafogalmazta, hogy ő vélte, hogy Hitler apai nagyapja zsidó volt."(10)
Lehetetlen megállapítani, hogy Hans Frank miért mondta ezt a megalapozatlan és felháborító hazugságot. Világos az életrajzának a zavaros állapotából (11), hogy a Nürnberg-i rendkívüli bírósági eljárások illetve a bebörtönzése miatti stressztől mentálisan összeomlott. Az ember csak feltételezheti, hogy a "zsidó nagyapa" történet a pszichológiai debilitásának terméke volt. Az kevésbe világos, hogy Jetzinger miért fogadta el olyan kritikátlanul Frank sztoriját, különösen azután, hogy ténylegesen megcáfolták más anti-nemzeti szocialista történészek.
És teljesen elképesztő, hogy még mindig vannak olyan történészek, akik papagáj módjára ismételgetik ezt a
nonszensz történetet szemben a bőséges bizonyítékokkal, amik megcáfolják ezt.


Hitler ellenes írók ignorálják a bizonyítékokat

Például, Robert Waite történész, egy 1977-ben megjelent könyvben (mintegy 21 évvel a Spiegel nyomozás után), hangoztatja Frank állítását, miszerint Hitler apai nagyapja zsidó volt:


"Frank hírneve ellenére (Lengyelország "hóhérjának" tartották), lenne rá ok, hogy elhiggyük a történetét. Mint halálraítélt írta meg az emlékiratait, és áttért a katolikus hitre. Részben azért írta meg, hogy vezekeljen a bűneiért. Nem volt semmi látszólagos oka, hogy hamis színben tüntesse fel Hitlert vagy kitalálja a történetet."
Waite munkája, amúgy, a következő címen jelent meg: "A pszichopata isten Adolf Hitler", a cím a történelmi
"objektivitás" szintjét mutatja, amit maga az író is képvisel végig a könyvben.

Mások, míg ismételgetik Frank hosszan megcáfolt vádjait, kevésbé lelkesek, hogy kikötések nélkül elfogadják ezeket. Joachim Fest, a Führer-ről szóló biográfiájában elismeri, hogy Frank története "rendkívül kétes" és hogy "a legújabb kutatások is meginogtatták Frank állításának hitelességét, így az egész elképzelés aligha állhatná ki a nyomozást." (13)

Azonban miután ezt mondta, folytatta a spekulációit, hogy talán Hitler maga elhitte volna Frank meséjét és hogy"Frank megállapításai késztették volna Hitlert, hogy kételkedjen saját származásában." (14). Nem meglepő, hogy Fest nem mutatott be semmilyen bizonyítékot, amivel alátámaszthatná ezt a sajátságos elképzelést.

Talán a legszélesebb körben olvasott Hiler biográfia John Toland írása. (1976)
Figyelmen kívül hagyva a Der Spiegel nyomozásait Frank sztorijáról, amelyek mind elérhetőek voltak számára, és elutasítva minden személyes kutatást ez ügyben, Toland állítja, hogy Alois Hitler apja valószínűleg egy férfi volt a szomszédságból. Hogy van egy csekély lehetőség rá, hogy Hitler nagyapja egy gazdag zsidó volt, Frankenberger vagy Frankenreither néven, és hogy Maria Anna házvezetőnő volt ebben a zsidó háztartásban Grazban, akit az akkor fiatal fiú ejtett teherbe. (15)
Folytatja Jetzingert idézve, mint egyedüli forrást ehhez a történethez, megjegyzi, hogy Jetzinger könyve
általában véve pontos. Meg kell jegyeznünk, hogy Tolandnak (1912-2004) személyes pszichológiai motivációja lehetett, hogy elhiggye a hiteltelen "Zsidó nagyapa" sztorit: ugyanis ő maga egy fajkeverő volt, japán feleséggel és így lehetséges, hogy alig várta, hogy kivetítse a saját faji integritásának hiányát másra.

Mégis minden tudományos tisztességtelenségük ellenére, Waite, Fest és Toland (mindegyikük legalább névlegesen árja volt) nem hozakodtak elő azzal az abszurd állítással, amivel a zsidó pszichológus, Walter Langer.

Az "In the Mind of Adolf Hitler" c. művében a legarcátlanabb és legsértőbb verzióját mutatja be a zsidó nagyapa hazugságnak. Hitler személyiségének "pszicho-történelmi" elemzésében Langer hozzákapcsol egy dolgot Hitler származásához, ami azt állítja, hogy az apai nagyapja tulajdonképpen egy Rotschild család tagja volt, akik Bécsben éltek. Egyetlen egy bizonyítékot sem mutat fel, amivel alátámaszthatná ezt az állítását, ehelyett néhány tényezőt sorol fel, amely hajlik bizonyos lehetséges dolgok felé:

Alois (Hitler apja) intelligenciája és viselkedése, éppúgy, mint két fiáé, teljesen távol áll attól,
amit általában az osztrák paraszt családoknál találni. Ilyen ambíciózusság és rendkívüli politikai intuíció jobban összhangban van a Rothschild hagyománnyal."
Más szavakkal, Hitler túl intelligens volt és alkalmas, hogy szerény árja parasztcsaládból származzon, ezért
részben zsidó kellett, hogy legyen. Micsoda hihetetlen arrogancia!

Megjegyeztük korában, hogy a legelső emberek, akik terjesztették ezt a fals történetet Hitlerről, Hitler ellenfelei voltak a mozgalmon belül. Így, szomorú, de nem olyan meglepő, hogy mai racialista kritikusok megpróbáltak új életet lehelni ebbe a hazugságba. "Dirct Action" egy kanadai racialista hírlap nemzeti bolsevik hajlamokkal, megismételte Hans Frank vádjait 1980 decemberében. (17). 

Továbbment, és azt állította, hogy az S5 vezetője, Reinhard Heydrich egynegyed részt zsidó volt, és kijelentette, hogy az egyik valódi oka annak, hogy az áruló Gregor Strasser ki lett végezve a Röhm puccs idejében, volt az, amit "bizonyítéknak" tartott. (18) A hírlap nem magyarázza el, hogy Hans Frank-ot akkor miért nem végezte ki az SS, ha ő szintén birtokában volt ennek a megfoghatatlan "bizonyítéknak".

Megátalkodott hazugságok

A megátalkodott, makacs hazugságok nehezen múlnak el - különösen, ha azokat szánt szándékkal propagálják tudósoknak álcázott gazemberek vagy olyanok, akiknek politikai törekvéseik vannak. És mégis, néha valós események adnak egyfajta hiteles "aurát" annak, ami hamis.
A szerencsétlen attrakció, amit a Nemzeti Szocializmus gyakorol bizonytalan, öngyűlölő zsidókra és fél-zsidókra, elég jól ismert a mozgalmon keresztül. Ez kiváltképpen igazi a valódi Nemzeti Szocializmus egyik groteszk, torz paródiájára, amit "Hollywood-i nácizmusnak" is neveznek. Mióta a mozgalom újjászületett a  korai 1960-as években (George Lincoln Rockwell által, 1918-1967) számos zsidó volt, akik olyan erőteljesen azonosultak a mozgalommal, hogy elrejtették a faji származásukat és csatlakoztak a mi sorainkhoz. Legalább három esetben (19) ezek a beteg egyének a média előterébe emelkedtek, mielőtt a hátterük fel lett volna fedve.
A legfigyelemreméltóbb eset, Frank Collin (Cohn) volt, aki egy csoport alapítója volt, akik magukat Amerika
Nemzeti Szocialista Pártjának nevezték, széles körben nyilvánosság elé tárta a média, mint a klasszikus példáját a "Náci" vezetőnek, aki titokban zsidó volt. (20)

Ez és hasonló esetek csak arra szolgálnak, hogy erősítsék a népszerű tévhitet, miszerint Hitler zsidó származású volt.


Inzultus vagy dícséret?

Ezek a mesék terjednek, és persze, annak a reményében, hogy valahogyan majd csak hiteltelenítik Adolf Hitlert, az ötletét és mozgalmát. A Nemzeti Szocialisták az ilyen vádakat inzultusnak veszik, és helyesen teszik ezt.

Mégis, egy szinten, mindezek nem szándékos dícséretek is. Nagy emberek esetében elég gyakori, hogy a zsidók és mások beszennyezik az ő árja hírnevüket, vagy árja teljesítményeket vallanak magukénak. Kolumbusz Kristóf szintén zsidó volt, ahogy el akarnák velünk hitetni, és hogy Shakespeare homoszexuális volt, Beethoven néger és Thomas Jefferson pedig fajkeverő. Amikor a zsidók és az ő csahosaik ilyen felháborítóan nevetséges állításokat hoznak fel a Führer ellen, mi feldühödhetünk kifelé, de befelé mosolyognunk kellene.
Mosolyognunk kellene, mert mi tudjuk, hogy ezek a vádak totál hamisak és ez bebizonyítható. De mosolyognunk kellene azért is, mert tudjuk, mint Nemzeti Szocialisták, hogy Hitler emléke nemcsak az 

ő pár hűséges tanítványaihoz, hanem végül az egész Árja fajhoz tartozik.

Uraim!
Sose feledjék ezt: Az önök neve hosszú időre el lesz felejtve még mielőtt megrohadna a hullájuk a földben. De Adolf Hitler neve mindig fény lesz a sötétségben.
Nem ölhetik meg őt, belefojtva az emlékét az ön moslékos-vödreikbe és nem is fojtogathatják őt a mocskos, tinta-foltos ujjaikkal. A neve örökké él százezrek lelkében. Önök túl jelentéktelenek, hogy felérjenek hozzá.

Ő szerette Németországot, izgatott volt Németország miatt. Amikor küzdött a becsületért és tiszteletért, az a német becsületért volt, és a Németországnak járó tiszteletért és amikor semmi sem maradt, akkor odaadta Németországnak az életét.
Önök mit adtak eddig? Melyikük adta az életét Németországnak? Az egyedüli dolgok, amikkel törődnek a gazdagság, a hatalom és a véget nem érő luxuscikkek. Amikor Németországra gondolnak, arra gondolnak, hogy belemélyednek az érzéseikbe felelősség és törődés nélkül?

Bízhatnak bennem: A Führer abszolút önzetlensége szavakban és tettekben egyedül garantálja a halhatatlanságát. A tény, hogy a keserű harcot Németország nagyságáért nem koronázta siker, mint Cromwell-ét Britanniában, sok köze van az érintett emberek mentalitásához.

Az angol ember karaktere alapvetően igazságtalan, irigység vezérli, önteltség és az előzékenység hiánya. De ő nem felejti el, hogy angol, hűséges az embereihez és a koronájához. 

Másfelől a német elsősorban sosem német...
Ezért nem számít maguknak, jelentéktelen lényeknek, ha elpusztítják az egész nemzetet. Az egyedüli vezérlő gondolatuk mindig ez lesz: én először, én másodszor, én harmadszor.

Az önök értéktelenségében, önök sosem fognak a nemzet jólétére gondolni, és ezzel a szánalmas filozófiával óhajtják megakadályozni egy hatalmas ember halhatatlanságát?

Paula Hitler, Berchtesgaden, 1957.május 1.

LÁBJEGYZETEK:

[1]. Adolf Hitler, Mein Kampf, pp. 231-232.
[2]. For a good discussion of the Hitler family, and especially Adolf Hitler's
immediate antecedents, see Bradley F. Smith, Adolf Hitler: His Family, Childhood
and Youth, chapters one and two, passim, Hoover Institution Publications,
Stanford, California, 1967.
[3]. Ibid, p. 29.
[4]. Ibid, p. 20.
[5]. Werner Maser, Hitler: Legend, Myth and Reality, pp. 9¬10, Harper & Row,
Publishers, Inc., English translation, New York, 1971.
[6]. Ibid, p. 10.
[7]. Ibid, p. 12.
[8]. Smith, p. 157.
[9]. Maser, p. 13. See also p. 351, f. 46.
[10]. Smith, p. 159.
[11]. Smith, p. 158.
[12]. Robert G. L. Waite, The Psychopathic God Adolf Hitler, pp. 126-127, Basic
Books: Inc., Publishers, New York,1977.
[13]. Joachim C. Fest, Hitler, p. 15, Harcourt Brace Jovano¬vich, Inc., English
translation by Richard and Clara Winston, New York, 1973.
[14]. Ibid.
[15]. John Toland, Adolf Hitler, pp. 3-4, Doubleday & Company, Inc., Garden
City, New York, 1976.
[16]. Walter C. Langer, The Mind of Adolf Hitler. The Secret Wartime Report, p.
113, Basic Books, Inc., New York, 1972.
[17]. "What Strasser Knew," Direct Action, number 26, pp. 10-11, Toronto,
Canada, December 1980.
[18]. Ibid,p. 11.
10
[19]. Frank Collin/Cohn [discussed here], Daniel Burros [of the American Nazi
Party, the National Renaissance Party and the Ku Klux Klan] and Robert Burros
[of the National Renaissance Party -no relation to Daniel Burros]. There have
been others, but these were the most prominent.
[20]. "Immigration Records Prove Frank Collin is Jewish," WHITE POWER,
number 86, pp. 4-5, George Lincoln Rockwell Party, Inc., Arlington, Va., July-
August 1978.

2022. február 2., szerda

Mester Szupressziós Technikák

Mester Szupressziós Technikák

https://thuletide666.files.wordpress.com/2021/09/az-elysium-teljes-anyaga.pdf

(2016-03-17)

A Mester Szupressziós Technikák elvét 1945-ben a norvég pszichológus és filozófus Ingjald Nissen dolgozta ki. A Mester Szupressziós Technikák (MST), vagy domináló technikák címszava alatt azokat a módszereket és stratégiákat gyűjtötte össze, melyeket egy adott ellenfél közvetett megalázásása és elnyomása érdekében használnak.

Nissen eredetileg 9 MST csoportot dolgozott ki, amit előbb 5-re, majd később 7-re módosítottak. [1]

Az Ellenség tökélyre fejlesztette az MST használatát, így az átlag ember nem tud ellenük hatékonyan védekezni, kiváltképp a módszer közvetett, sorok között elrejtett és a tudatalattit megcélzó természete végett.

Íme a 7 Mester Szupressziós Technika:

1. Láthatatlanná Tétel

Más szóval a marginalizálás-kiközösítés, agyonhallgatás. Az ellenség a számukra kínos témák és kérdések esetén gyakran kussolással válaszol, egyszerűen figyelmen kívül hagyják a mondandódat, ezzel jelentéktelen színben tüntetik fel azt, amit képviselsz. Pár konkrét példa:

• Egy vita során nem hagynak szóhoz jutni, amikor te sorod jönne is folytatják a szövegelést. Ha sikerülne felszólalnod, látványosan nem figyelnek oda, egymással beszélgetnek, ásítoznak, elfordulnak, stb. Ezzel egyértelmű üzenetet küldve: Amit mondasz nem fontos, unalmas vagy, szar vagy, nem érdekelsz senkit.

• Nagyobb szinten az agyonhallgatás a zsidó tömegmédia kedvelt eszköze. Egyszerűen nem számolnak be olyan dolgokról, amire nem akarják felhívni a figyelmed, míg a retek klub, teleaviv 2, és szektATV által sugárzott jelentéktelen szenny érdekesnek és fontosnak van feltüntetve.

• “Minél többet vitáztam a zsidókkal, annál inkább megismertem a beszéd és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak és ne tudjanak semmi bizonyosat. Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen ‘apostolt’, nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön. Ha netalán az ember valakit olyan megsemmisítő módon gázolt le, hogy már csak a környezetre való tekintettel is kénytelen volt helyeselni, és így arra gondolt, hogy legalább egy lépést tett előre, akkor annál nagyobb volt csalódása a következő napon. A zsidó egyszerűen nem vette tudomásul az előző napon történteket, és mintha misem történt volna, tovább mesélte régi, lehetetlen álláspontját, s még felháborodottan csodálkozott azon, hogy kérdőre vonták. 

Nem emlékezett már semmire, legfeljebb az előző napon tett állításainak helyességére. ” [2] 


2. Nevetségessé Tétel

Érdemi vita és ellenérvelés helyett rajtad, vagy az álláspontodon, világnézeteden, vagy egyéb -a vita témáját nem érintő dolgokon gúnyolódnak. Talán ezt kell a legkevésbé szemléltetni Sátánisták számára. Hányszor hallhattuk már az ellenség szájából, ahogy puffogtatja: Mi csak egy Ámerikából irányított neo-náci szekta vagyunk, egyszerű propagandaeszközök, megnyomorodott tinik vagyunk, drogos-alkoholista rockerek/metálosok, new agesek és a többiésatöbbi. Gyakorlatilag egy primitív mémet, a beteges szadista gótikus hájpacni sátánista mémjét próbálják kivetíteni ránk, az efféle visszatetsző lúzert pedig nem is lehet komolyan venni. Bármit is mond, az nem számít, nem is kell megcáfolni.

A nemzeti érzelműek ellen a skinhead, vagy turbómagyar/”mélymagyar”, “széljobber” mémet használják. Elvégre, aki nemzete és faja érdekeit szem előtt tartja, az csak és kizárólag egy két számjegyű IQ-s alkoholista suttyó lehet, aki “vissza akarja foglalni Trianont”. Apropó, Trianon: nem olyan rég egy beszédesarcú azt javasolta, hogy Trianonon röhögnünk kéne, “mert az katarzist vált ki.”, még írt is egy “humoros” színjátékot a témában. [3]

Íme a zsidó akció közben, ahogy kultúrát-médiát felhasználva ültetné el a gúnyolódó mocskát az emberek fejébe, amely ezt követően önműködően dolgozik, mint egy vírus, és lebontja a közösségek szellemi immunrendszerét.


3. Információ Visszatartás

A döntéshozatal folyamatából való kirekesztést, illetve a szándékos információ visszatartást, alul informálást takarja, amivel meggátolnak abban, hogy körültekintő döntéseket hozz. Mondhatni, hogy a liberális demokrácia szinte egy az egyben erre az MST-re épít.

Az ellenség egyik legfajtajellegzetesebb eljárása a különböző műfogalmak, -izmusok sorozatgyártása, amelyek persze mindig zavarosak, homályosak. Soha sem lehet tudni, hogy pontosan mit értenek az adott pillanatban a rasszizmus, demokrácia, fasizmus, jogállamiság, egyenlőség vagy az emberi jogok alatt. Mivel az emberek többsége eleve alul informált ezen fogalmak jelentésével kapcsolatban, kedvükre változtathatják az adott fogalom jelentését, a céljuknak megfelelően.


4. Dupla Megkötés

A választól, döntéstől függetlenül büntetnek, lekicsinylő megjegyzésekkel illetnek. Ha egy adott vitahelyzetben visszafogottan és óvatosan érvelsz (ügyelve a zsidó cenzúra érzékenységére) Akkor abba kötnek bele, hogy gerinctelen, aljas, gyáva és sunyi vagy, nem vállalod fel nyíltan az álláspontod és eszméidet. Ha pedig nyíltan és frappánsan kiállsz magadért beindul a hisztéria, lárma, hőbörgés – az ajvékoló gépezet.

Pár példa:

• A (Rabbik) Jobbik Magyarországért Mozgalom arculatváltása miatt folyamatosan támadás alatt állnak, amit ők csinálnak az “cukikampány”, gyávák és képmutatóak, míg a radikálisabb éveik során választotték rettegésétől volt hangos a (nemzetközi) sajtó. Ezt a trükköt már az arculatváltás előtt is előszeretettel alkalmazta pölö Veress Jenő (Nomen est Omen) a Népszava zsidó firkásza. [4]

• Akik nem antiszemiták, de mondjuk anticionisták azonnal megvádolják a világ legszörnyűbb bűnével, a nácizmussal és antiszemitizmussal.

• A II. VH alatt ugyanezt tették Veress elvtárs faji és szellemi rokonai/elődei a kommunizmus kapcsán: a new yorki “Jewish Life” c. lap, a közéletbe böfögte: "Vakarj meg egy professzionális antikommunistát, és egy antiszemitát találsz.” [5]

Ha egy dzsentil nyíltan és karakánul kimondja ezt a mögöttes igazságot (kommunista=zsidó) tudjuk jól, hogy milyen sorsra jut. Ha tudatlanságból, vagy óvatosságból hallgat róla, szintén lekicsinylően bánnak vele.

• A keresztények mindig is agresszíven támadták a pogányokat, kígyót békát, ördögöt kiáltva rájuk. Ezt a tevékenységet zavartalanul folytatják, amíg ki nem áll valaki és büszkén felvállalja: “Igen sátánista vagyok. Na és? Sátán, aki pogány Isten szerinted is, a vallásom sok ezer évvel idősebb a szemita komédiádnál.” Ekkor válnak érdekessé a dolgok: Hirtelen kiderül, hogy ez még sincs így, Sátán nem is fontos karakter az ábrahámi vallásokban, a kígyó nem is Sátán jelképe, a szarvas állatok sem, a pogány Istenekhez Sátánnak és a Démonoknak nincs semmi köze, ezt csak mi mossuk össze. 

Érdekes fordulat, nemde?


5. Vádaskodás, megszégyenítés

Azt állítják, hogy (a vádaskodás és sértegetés ellenére)te magad vagy felelős a helyzetedért, a te hibád, hogy milyen kép alakult ki rólad, te vagy a felelős mások viselkedéséért. Ezen nem nagyon van magyarázni való, inkább példákkal szemléltetem a technika lényegét:

• Holokauszt

• A nácik robbantották ki a II. VH-t, ők a hibásak az összes elszenvedett atrocitásért (pl. a drezdai népirtás is a németek felelőssége)

• A pogányoknak nincs létjogosultságuk, mert primitívek, dekadensek -ezért tudtak a keresztények győzedelmeskedni felettük, mivel legyőzték őket, nincs is létjogosultságuk.

• A Sátánisták csecsemőket és állatokat áldoznak (lásd a sátánista mém tulajdonságait, amiről elvileg mi tehetünk annak ellenére, hogy nem mi hoztuk létre azt…)


6. Tárgyiasítás

A megjelenésedet, kinézetedet, vagy egyéb – a vita szempontjából lényegtelen dolgaidat kritizálják. Véleményem szerint ez a 2. kategóriába tartozik, de nem akartam belepiszkálni a kialakított rendszerbe.


7. Erőszak/Fenyegetés/Zsarolás

Ez önmagáért beszél. A szabadelvűség világában az emberek egyszerűen nem mondhatják ki, amit ténylegesen gondolnak, mert az állasukba, megélhetésükbe, akár az életükbe is kerülhet. 

Bizonyos tények kimondásáért börtönbüntetés jár, jobb esetben pénzbírság és kötelező agymosás. Akit zsarolással nem lehet megfékezni, azt elteszik láb alól. Így járt az amerikai Patton Tábornok, miután ráébredt a zsidók csalárdságára. Így járt Kennedy elnök, amiért beszélni mert a háttérhatalomról, fel akarta szabadítani USA-t a Szövetségi Tartalék adórabszolgasága alól, és akadályozta Izrael atomprogramját. [6] [7] [8]

Így járt George Lincoln Rockwell is , Amerika magányos hőse. [9]

Ernst Zündel és David Irving megúszta a módszeres zaklatásokkal, fenyegetésekkel, verésekkel és börtönbüntetéssel. [10]


Hogyan Lehet A Mester Szupressziós Technikák Ellen Védekezni?

Ha egy keresztény faszkalap lennék, most lezárnám annyival az egészet, hogy nem szabad ilyen csúnya eszközökhöz nyúlni, helyette bocsássunk meg azoknak, akik MST-t használnak ellenünk, és beszéljünk nekik a Bibliáról, meg meg meg imádkozzunk értük. Szerencsére nem vagyok keresztény faszkalap, így leírom az ellenreceptet:

Ha már képes vagy felismerni ezeket a módszereket, félig már nyertél is. Ugyanis a szupressziós technikák kétélű fegyverek. Ha elcsípsz egy gyökeret, ahogy ellened próbálja használni valamelyiket, máris gazdájuk ellen fordíthatod őket.

1. Láthatatlanná tétel esetén rámutatsz arra, hogy képtelen az illető válaszolni, csak nyomorék módon hallgat a kellemetlen kérdésekre/állításokra. Ha befejezi a válaszolást annál jobb: zavartalanul kioszthatod, azt, amit képvisel, és jó sok linket megoszthatsz anélkül, hogy a zagyvaságai közé keverednének.

2. Ha nevetségessé akarnak tenni, a fenti eljárás ugyanúgy működőképes. Nyugodtan alázd meg őket és gúnyolódj rajtuk, hogy mennyire képtelenek vitázni, csak ugatni tudnak rád. Alkalmazd ellenük a saját módszerüket. Tökéletesen működik egy MST a másik ellen.

3. Ha az alulinformáltságoddal számolnak és mindenféle zagyva, mesterkélt fogalommal akarják betömni a szádat, szépen vedd rá őket, hogy definiálják már, hogy mit értenek egy-egy fogalom alatt. Ha hibás meghatározást adnak vesztettek. Ha módosítják a definíciót, vesztettek. Ha korrekt módon használnak fogalmakat, akkor kivetted a kezükből a fegyvert. Ne sajnáld kiemelni, hogy mennyire nevetséges, homályos és ingatag a világnézetük, azt se tudják miről beszélnek.

4. Ha két oldalról támadnának, akkor bármelyik lépés (visszafogott stílus, vagy a nyílt és támadó) előnyös, csak dörgöld az arcukba, hogy milyen szerencsétlen módon próbáltak sarokba szorítani. Hiába próbálnak két oldalról megkötni, nemes egyszerűséggel elvágod a kötést, mint Nagy Sanyi a gordiuszi csomót. Ebben a helyzetben az illető lesz dupla kötés alatt. Ha visszahúzódik, azzal csak beismeri, hogy milyen manipulatívan próbált érvényesülni, ha marad a taktikájánál, akkor leragad, amíg te körbetáncolod őt és jó sok tényt osztasz meg linkek kíséretében.

5. Ha hazugságokkal vádaskodnak, akkor szimplán lebuktatod őket, és felhánytorgatod az ellenség valódi mocskát Lásd pl. Valódi Holokauszt

https://thuletide666.files.wordpress.com/2021/08/a-valc3b3di-holokauszt.pdf 

6. Lásd fentebb a 2.-es pontot.

7. Ez a legbonyolultabb. Ahogy Hitler fogalmazott: “Terrort csak terrorral lehet megtörni.” Mi, Spirituális Sátánisták ezt a harcot a Törvényes keretek között csak  spirituálisan végezhetjük. Azonban a jogos önvédelem, törvényes önképzés, legális felfegyverkezés nem ütközik törvénybe. Online hadviselés szintjén azt tudod tenni, hogy leleplezed az ellenség erőszakos érdekérvényesítését. Mutass rá, hogy a hazugságaikat csak erőszakkal, börtönnel és terrorral tudják elfogadtatni.

Zárszó

Ahogy fentebb már utaltam rá, nyugodtan lelkifurdalás nélkül hempergesd meg az ellenséget saját mocskában: Élj nyugodtan az MST-vel, ha úgy gondolod, hogy ellened használják. 

Tanuld ki őket, használd őket ügyesebben, mint az ellenség, és ami a legfontosabb: ne legyél keresztény faszkalap.


Jegyzetek:

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Master_suppression_techniques

[2] Adolf Hitler: Mein Kampf (33. old)

[3] https://kuruc.info/r/26/154687/

[4] http://i19.servimg.com/u/f19/17/22/31/45/anti-c10.jpg

[5] https://www.youtube.com/watch?v=80TAKQe-ZzM

[6] https://www.youtube.com/watch?v=JzlgM95xLoU

[7] http://www.demokrata.hu/cikk/kennedy-gyilkossag-valos-hattere

[8] http://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/antidogma-kennedy-meggyilkolasa-es-a-nem-letezo-lobbi-ii

[9] http://harcunk.info/index.php/78-archiv/127-a-v-schaffenberg-rockwell-parancsnok-altalunk-el

[10] https://kuruc.info/r/9/53550/

http://s234.photobucket.com/user/mralbertfish/media/beaten_irving1_zpsvkts6qc5.jpg.html











2021. december 3., péntek

A buta “gójok” túlvilági élete

 A “goyim”, mint tudjuk, a zsidó szlengben olyan emberekre utal, akik készségesen elfogadták az iszlámot és a kereszténységet. Ez két olyan zsidó program, amely “vallásnak” adja ki magát, de valójában rabszolgáknak, vagy “gójoknak” szóló programok, ami azt is jelenti, hogy “spirituálisan nem tudatos állatok”.

A “Goyim” – szemben a “Dzsentilel”, ami alapvetően pogány nem-zsidót jelent – azt jelenti, hogy valaki elfogadta a zsidó programokat, és ezért a zsidók által a nemzsidók számára létrehozott identitást. Vagyis a zsidók állatias, mocskos, nem spirituális rabszolgája.

Sok embernek fogalma sincs arról, hogy hová tartanak azzal a döntésükkel, hogy nem spirituálisak lesznek és szembe mennek a teremtő Isteneikkel, a Pogány Istenekkel. Amiről számunkra köztudott, hogy nem “Vallással” van dolgunk, hanem valójában földönkívüli lényekkel. Az ellenség ugyanezt tudja az ő oldalukról, az egészet.

Természetesen ezt vallási értelemben értik. Ez azonban messze nem egyszerűen “vallási” kérdés. Ez szó szerint metafizikai tudományról szól. Amit sajnos olyanok ismernek, mint itt kevesen, de a spirituális részlegben minden zsidó tud ezekről a dolgokról.

Kiterjedten írtam arról, hogy mi történik, ha valaki meditáló Spirituális Sátánista. Az életük és a létezésük megmarad, reinkarnálódnak, és az Istenek a következő életükben újra keresik őket, hogy meditáljanak és folytassák a spirituális útjukat, amíg el nem érik a halhatatlanság állapotát, ahol már nem kell meghalni.

Mielőtt folytatnám, rá kell mutatnom, hogy természetesen bármi, “megtörténhet”. Az ellenségnek nincs teljes hatalma, de az irányításuk alatt álló lelkek számára a dolgok elég zordak. Azok számára, akik soha nem kerültek a rendszerükbe, a legtöbbször a normális és természetes reinkarnációs folyamatot követik. Az Istenek is nagy szerepet játszanak, mint az ókorban, az emberiség védelmében.

Azokon, akik teljesen lemondanak róluk (A lemondás azt jelenti, hogy tudatos elhárítással kiszorítják őket a létezésükből), nem lehet segíteni, egyszerűen azért, mert, kiszorítják őket a létezésükből. Azonban mégis, az ellenség azt akarja, hogy az emberi lelkek teljesen “az irányításuk alá” kerüljenek úgymond. Ezért mondják nekik, hogy mondjanak le a saját Isteneikről, soha ne legyenek spirituálisak, a lista folytatható.

Sok ember, aki az ellenséggel egy ágyban van, dorbézol, és más hülyeségeket csinál – mint például a drogozik – sokszor véletlenül kapnak ízelítőt abból, hogy mi “vár rájuk” a halálban. Persze, tekintve, hogy a lelkük csak szemét, és soha nem dolgoztatták meg, rendkívül elsorvadt. Mint mindennel, ami elsorvadt, vannak problémák, a legnagyobb probléma, a teljes működési zavar.

A drogok nem csak az egót pusztítják el, hanem az akaraterőt és az egyéni akarat érzését is. Röviden, tönkreteszik az egyéniséget.

Egy példa erre, hogy az emberek DMT-t szednek, és látnak szürkéket, hüllőket és egyéb ijesztő, értelmetlen szarságokat. Teljesen értelmetlen drogozni. Az ostoba próbálkozásaik során, hogy a hülye biohackelésükkel megnyissák a dolgokat, néha olyan valóságokat látnak, amelyeket nem állnak készen felfogni, és nagyrészt a saját elméjük egészségének hiánya fertőz. A sorok között ez vonzza elsősorban az ellenséges idegen entitásokat is, akik ezt az egóját feloldó embert jó célpontnak találják bármire.

Az ilyen jellegű drogokat kifejezetten reklámozzák, erőltetik, és úgy tervezik, hogy tönkretegyék az embereket. Az ellenség nagyon jól tudja, hogy miért tették ezeket oda, mint kudarcpótlót a “törekvő”, de unatkozó, lusta, buta gójok számára. Az ellenség nagyon jól tudja, és nem csinálják azokat a hülye trendeket, amelyeket a jószágaikra és áldozataikra erőltetnek.

Ez néha teljes pszichózist okoz. A Salvia Divinorum használói többször említették, hogy láttak egy entitást, ami nagy, állandóan rájuk néz, és “Figyelőnek” hívják. Ez a valami állandóan “VIGYÁZ” rájuk, és úgy néz ki, mint egy arc. Rettegéssel, félelemmel és rettegéssel tölti el őket. Sokan el tudják képzelni saját tapasztalataik alapján, hogy mi lehet ez az “ARC”.




Miután olvastam egy rabbi könyvét a témában, nagyon jól ismerik a Kockát, vagy az asztrális Lélekszüretelés, ami történik, a “Goyimmal”, vagy spirituálisan nem tudatos állatokkal. Mivel ezek a lények soha nem használták a lelküket, vagy soha nem voltak spirituális tapasztalataik, a halál meglepetésként éri őket. Inkább nem osztanám meg a könyvet, mert ha véletlenül “eltűnik”, nem lennék megdöbbenve.

Tehát a nem spirituális emberek esetében… Hirtelen meghalnak, elhagyják a testüket, és egy nagyon erős, húzó fényt kezdenek látni. Sokan meséltek erről a tapasztalataikban. Néha egy kockát is látnak, vagy máskor szürkéket.

Ez a Rabbi az írásaiban elismeri, hogy az emberek nagyon félnek a fénytől és a kockától, ezért ellenállnak a kocka vonzásának, és ezért életben maradnak, a földi zónában rekedve. A rabbi folytatja, hogy amikor ezek az emberek ellenállnak ennek, akkor az “Őrzők” (az ellenséges angyalok és az földönkívüliek az asztrálban) “dühösek” és “haragosak” lesznek, hogy az alattvalóik nem oda jöttek, “ahová VÁRTÁK”, vagyis a kockához vagy ((((“A fényhez”))).

A “gójok” lelkét valóban begyűjtik az energiájukért egy óriási asztrális akkumulátorba. Ott egyszerűen megszűnnek létezni, minden életüket kiszívják belőlük, örökre. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, szövetségben kell lenniük az ellenséggel, az ő JHVH-jukkal, és spirituálisan vaknak kell lenniük. Egy adeptus és olyan emberek, akik spirituálisak, megérthetik és megmenekülhetnek ettől a veszélytől. Az Istenek minden Sátáni Lelket, aki elkötelezte magát, a halál után egy biztonságos helyre visznek. Semmi sem érintheti meg őket, vagy árthat nekik.

A rabbi azt is elismeri, hogy a “Pokol Démonai” valóban magukhoz veszik ezeket a Lelkeket és megvédik őket ettől az asszimilációtól, aminek a “Mennyország” egyáltalán nem örül. Mint tudjuk, nincs mennyország, meg minden ilyen baromság. A mi Isteneink, az Északiak és más barátságos idegen fajok azt akarják, hogy éljünk és gyarapodjunk, és az ellenség az, aki azt akarja, hogy elpusztuljunk. A rabbi szerint a lelkek főleg azért állnak ellen, mert van “egójuk”, és mert nem akarnak úgy beolvadni, ahogy “Isten” diktálja.





Ezért a “Borg” vagy a tömeges idegen asztrális kaptár elme szürkéket és más értéktelen entitásokat küld, hogy “levadásszák a Lelket” és erőszakkal bejuttassák a kockába vagy a Borgba. Ezután a lelket végül megkínozzák, vagy elpusztítják, vagy asszimilálják: senki sem tudja pontosan, hogy mi történik. Magát a rabbit is intenzív félelem tölti el a saját “barátaitól” (((angyaloktól))). Mindezt tudjuk, mióta Crowley megfestette “JHVH”-t. Egy szürke földönkívülit festett.

Természetesen a Rabbi folytatja, hiszen a “Mennyország” (Az ellenség Borgja) rendkívül dühös lesz azokra az emberekre, akik ezt elutasítják. Ezt megtagadni, azt jelenti – hogy hála az Isteneknek – reinkarnálódni, és tovább létezni. Ha valaki erőtlen vagy ostoba, akkor asszimilálódik. A Rabbi panaszkodik, hogy az idegenek nem igazán tudnak MINDEN Lelket learatni, és ezért néhányan véletlenül, vagy a “Sötét Erők” miatt reinkarnálódnak, ahelyett, hogy egyszerűen meghalnának, vagy értelmetlenül életben maradnának az asztrálban.

Ha figyeltek a világban, az Ősi időkhöz képest, most az ellenség úgy szaporítja az embereket, mint a csótányokat, és ugyanakkor Atomháborút akar okozni. A háború az, amiből az ellenség virágzik. Izrael nem véletlenül háborús nemzet. Ez azért van, mert a sok halott emberből, az ő tömegesen haldokló Lelkük tökéletes újratöltődés lesz a már összeomlóban lévő “kocka” számára. A “Tóra” alapja a Kocka, vagy a “Főprogram”, ahogy a rabbik állítják. Teljes tudatában vannak annak, hogy a bolygó idegen megszállás alatt áll, minden mástól eltekintve.

Ezért nem csak, hogy nincs túlvilág a buta gójok számára, és saját spirituális tudatlanságuk miatt csapdába esnek és elpusztulnak, hanem más erők is munkálkodnak, amelyek megbüntetik, elpusztítják, rabszolgasorba taszítják őket, vagy ki tudja, mit.
Ahogy egész életükben félrevezetik, hazudnak nekik, becsapják őket, és kifosztják az életüktől, az energiájuktól és a munkájuktól, úgy a halálba is becsempészik és elpusztítják őket, eltapossák őket, mint a hangyákat.

Tehát ha legközelebb keresztényeket és más “intelligens”, üres, Tórával fertőzött robotokat láttok. Ne sajnáljátok őket. Csak hagyjátok őket megrohadni. Ebben a valóságban mindenki oda megy, ahova akar. Az a kifogás is, hogy “Nem tudták” vagy “Nem volt idejük”, nem működik a túlvilágon. Akkor már túl késő. Van egy fő szabály ebben a világban, azt aratod, amit vetettél. Ezek az ostobák pontosan azt fogják aratni, amit vetettek.

Az Egyiptomiak és az összes Pogány kultúra kőbe írta, folyamatosan kiabálták, folyamatosan figyelmeztették az emberiséget, emlékművekben, írásokban, köveken, mindenhol. Ma mi is ugyanezt tesszük. Akik nem veszik figyelembe a figyelmeztetéseket, és túl lusták ahhoz, hogy akár napi 15 vagy 30 percet is szenteljenek arra, hogy megmentsék a létüket a pusztulástól, azok pusztuljanak el.

Még a szinte irreleváns napi 15 perc meditációval is el lehetett volna kerülni ezt a helyzetet. Ahogy az ember táplálja a testét, hogy az éljen, úgy meditál, hogy a Lelke éljen. Ez ilyen egyszerű. Azok, akik az optimális táplálkozást választják, a testet (a Lelket képletesen) megdolgoztatják, és a legjobbat hozzák ki belőle, erőteljes lényekké válnak. Akik csak egy kicsit esznek, azok legalább élni és létezni fognak, és nem tapasztalják meg például a rothadó halált.

Ide kerülnek az ellenség rabszolgái a halál után. Gazdagok vagy szegények, rabszolgák vagy magas rangúak, miután az itteni kicsinyes életükkel megelégedtek, egyenesen oda mennek. Az asszimilációra és az újrahasznosításra. Ez az értelmetlensége annak, hogy keresztényként, vagy muszlimként létezzenek. Nemcsak hogy nem létezel értelmesen, amíg élsz, de szó szerint garantálod, hogy örökre megszűnsz létezni.

https://thuletide666.wordpress.com/2021/11/27/a-buta-gojok-tulvilagi-elete/

https://web.archive.org/web/20170504001713/http://josministries.prophpbb.com/topic18984.html

A cikket írta: HP Hooded Cobra 666

#gój #zsidó #angyal #kocka #borg #keresztény #kereszténység #isten #jhvh #túlvilág #sátán


2021. május 31., hétfő

A zsidók okkult erőket használnak, hogy elhozzák a zsidó világrendet

 

A zsidók okkult erőket használnak, hogy elhozzák a zsidó világrendet

„Boldoggá lesznek Izráel elveszettjei, kiket a Szent Fiú – áldott legyen – kiválasztott a gójok közül, akikről az írás is azt mondja: Munkájuk hasztalan, csak egy délibáb, amit mi kinevetünk; mert amikor Isten meglátogatja őket haragjában, mind el fognak porladni. A pillanatban, amikor a Szent Fiú – áldott legyen – levágja az összes gójt a világon, Izráel marad egymaga, és ahogy meg van írva: Egyedül az Úr lesz nagyságos azon a napon!…”

Choschen Hamm 388, 15

Miután Spanyolországban és Lengyelországban nagy veszteségeket szenvedtek, a zsidók messianisztikus követőtáborként újraszerveződtek a rabbinikus vezetők alatt. A mozgalom lelke Luria rabbi, egy kabbalista tanár volt, akiről úgy tartották, ő a Messiás, és eredetileg saját Kabbala-változatáról lett híres. Luria zsidó szokás szerint sosem írta le tanításait, hanem szóban tanította a kezdőknek és haladóknak. A Luria-féle Kabbala írásos változata csak halála után született meg, tanítványainak jóvoltából.

Luria rabbi

Luria kabbalisztikus rendszerének egy későbbi követője Sabbatáj Cévi volt, aki Levante területét járva azt hirdette, hogy ő a zsidó faj Messiása. A történelem ezen szakasza nagyon sokat elmond, ugyanis ekkor a zsidók nyilvánosság elé álltak a terveikkel és szándékaikkal, illetve mivel Cévi olyan zsidó történelmi figura, akinek életét nem csak a zsidó, de a Dzsentil (nem-zsidó) történetírók is részletesen lejegyezték. Ez az oka annak, hogy a zsidók mindig megpróbálják zavarosan bemutatni ezt az időszakot és ezt a vezetőt.

Cévi Rabbi

Ez arra is rámutat, hogy a Kabbala az általános zsidó hatalom és a zsidók belső működése feletti hatalom kulcsa. Cévi éveket töltött kabbalisztikus meditációval, köztük kabbalisztikus formulák és a négyrétű név ismételgetésével, és hasonló gyakorlatokkal. Ez ugyanolyan, mint a jóga a mudrákkal, ászanákkal, légzőgyakorlatokkal és vizualizációkkal. A Kabbala lényege a Shekinah felemelése a Malkuthból a hat alsó világon keresztül a hetedikig, vagyis a koronáig. Ezt a tudást a Dzsentilektől lopták. A Kabbala kulcsa az egyén számára a Shakti energiájára épül, és annak felvezetésére a gerincen keresztül. A zsidók ezt ellopták tőlünk, és kárhozatra ítélték a Gójokat, mert csak a saját legmagasabb vezetőik kezében volt meg ez a tudás.

Az ortodox rabbinikus mozgalmakban a vezető egy olyan rabbi, aki szaddak is. Ez a szó azt jelenti, hogy a követői előtt már számos alkalommal, bizonyíthatóan vitt véghez sziddhiket. Ezek a rabbik a zsidó faj vezetői.

Cévi – mint előtte Luria – nyilvánosan demonstrálta sziddhijeit, és más rabbik is tanúsították ezt. Állításaik szerint álmokat és víziókat láttak Céviről, mint a Messiásról. Cévi mozgalmának csúcsán több, mint egymillió zsidó tanítványa volt, és több ezer zsidó utazott a Levantéra, hogy követhesse őt.

Cévi 1666. június 18-án, egy kabbalisztikus szempontból fontos napon Messiásnak kiáltotta ki magát. A június a hatodik hónap az évben, a 18 az élet száma a Kabbalában, és három 6-osból épül fel. Az évszám pedig 1…666, amelyből a 666 a nap száma, és a spirituális munkák anyagi síkra irányításának száma.

Cévi megparancsolta követőinek, hogy gyakorolják a Luria-féle kabbalát, és megtanította nekik, hogyan kell az elméjük erejét használni a zsidó boszorkánysághoz. Nyíltan gyakorolta a szexuális mágiát, az orgiákon feleségeket is cseréltek. Ez a Kabbala része, az ellenség ismeri a szexuális energia erejét, ezért nyomják el a Dzsentilek körében, és ezért tartják meg maguknak a felső szinteken.

És most jön egy nagyon egyértelmű rész: Cévi legfontosabb követőit különböző európai Nemzetek koronájával koronázta meg, és a „Messianisztikus Háborúra” készült, amelyben Cévi zsidó serege elpusztítja Európa nemzeteit, és a Dzsentileket rabszolgasorba hajtja. Jeruzsálemet el akarták foglalni a Szultántól, hogy Cévi Messiásként uralhassa a világot jeruzsálemi trónusáról. Ez az, amit a Tóra, a Talmud és a Kabbala szerint a zsidó Messiásnak meg kell valósítania. Erről szól a judaizmus. A zsidók szent szövegei a következőket mondják:

„Amikor a Messiás eljön minden zsidónak lesz 2800 rabszolgája.”

Zohar, Toldoth Noah 63b

Ezt kell elérnie a zsidók vezetőjének…

„Boldoggá lesznek Izráel elveszettjei, kiket a Szent Fiú – áldott legyen – kiválasztott a gójok közül, akikről az írás is azt mondja: Munkájuk hasztalan, csak egy délibáb, amit mi kinevetünk; mert amikor Isten meglátogatja őket haragjában, mind el fognak porladni. A pillanatban, amikor a Szent Fiú – áldott legyen – levágja az összes gójt a világon, Izráel marad egymaga, és ahogy meg van írva: Egyedül az Úr lesz nagyságos azon a napon!…”

Choschen Hamm 388, 15

Cévi az ottomán fővárosba menetelt, hogy Jeruzsálemet magának követelje a szultántól. A szultán kijelentette, hogy vagy áttér az Iszlámra, vagy pedig kivégzik. Cévi az előbbit választotta, és a mozgalma ekkor ért véget hivatalosan is, mivel az esemény számos követőjét kiábrándította. Ezután földalatti mozgalomként folytatták, „Dönme”-zsidókként. A tanításaikat olyannyira titokban tartották, hogy valódi vallásukat csak 14 éves korukban árulták el a gyerekeiknek. Így könnyebben el tudtak vegyülni a Dzsentil közösségekben. A dönmék később sikeresen megvalósították a tervüket: a Törökországban létrehozott szabadkőműves páholyaikon keresztül megalapították az Ifjútörök Mozgalmat. A mozgalom segítségével átvették az uralmat a Török Birodalom felett, és ez vezetett később az örmény népirtáshoz.

Az örmény közösség ugyanis nagy akadályt jelentett a dönmék hatalmi törekvései számára, így lemészárolták őket, és ellopták hatalmas vagyonukat. Mivel az örmény bankokat is megsemmisítették, a törökök ekkor már arra kényszerültek, hogy a nemzetközi zsidó bankárokra támaszkodjanak a pénzügyek kezelésében, így a befolyásuk alá kerültek. A dönmék szabotálták a török háborús terveket, mert a Rothschildoknak és más cionistáknak szükségük volt az Oszmán Birodalom pusztulására, hogy megszerezhessék a Levantét, és így lehetővé váljon számukra Izrael létrehozásának messianisztikus küldetése.

A háború után a Török Köztársaság vezetője, Atatürk is egy dönme volt. A szekularizációt azért kényszerítették az országra, mert attól tartottak, hogy a törökök imperialista felkelést fognak szítani. A dönme közösség a Rothschildokkal karöltve alkotta meg a szaúdi rezsimet is, hogy átvegyék a hatalmat a szunnita iszlám felett. Törökországot még ma is a dönmék irányítják.

Jakob Frank rabbi, a kommunizmus valódi atyja

Térjünk vissza Európába, ahol egy másik fontos rabbinikus vezető, Jakob Frank tevékenykedett. Frank több, Európába érkezett dönme zsidótól tanulta ki a Kabbala rejtelmeit. A témáról beszélő zsidók váltig állítják, hogy Frank Sátánista volt, és valamilyen fura módon még csak nem is volt zsidó, mert szembement a judaizmus tanításaival. Érdekes megfigyelni ezen a példán, hogyan hazudnak a zsidók… Mindeközben a szájuk másik sarkával beismerik, hogy minden amit Frank tett, benne volt a Talmudban, és egyáltalán nem állt vele szemben. Szóval annyi történt, hogy a judaizmus tanításait követte, mint zsidó vezető. A zsidók úgy hiszik, a Dzsentilek teljesen hülyék, és ennyire nyilvánvaló hazugságokat is elhisznek, mert ostoba gój agyukkal észre sem fogják venni. Minden, amit Frank művelt, egytől egyig ott van a Talmudban, a fekete mágiától kezdve a rituális emberáldozatokig. Ugyanúgy a Tóra is tartalmazza őket. A mozgalom egy másik hű zsidója, Moses Hess azt állította saját írásaiban, hogy a terveik előmozdításáért talmudi fekete mágiát végeztek.

Amikor ezek a zsidók a saját dolgaikról beszélnek, azt se felejtsük el, mit parancsol nekik a zsidók törvénye:

„Ha bármit elmondanánk a vallásunkról a gójoknak, az olyan lenne, mintha megölnénk minden zsidót. Mert ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, nyíltan levágnának minket.”

Sanhedrin 59a

„Ha egy gój megkérdez egy zsidót, hogy a könyveink tartalmaznak-e bármit őellenük, hazudnia kell neki.”

Libbre David 37

Mérget vehettek rá, hogy ezek a zsidók hazudnak, hogy összezavarják a gójokat a judaizmus valódi természetével kapcsolatban. A Cévi-ügy is egy kényes téma számukra, mivel az egész világ előtt felfedték a terveiket, nem pedig a színfalak mögött ügyködtek, ahogy általában szokták.

Frank kinevezte magát Cévi reinkarnációjának, és útjára indította a Frankista Mozgalmat, hogy elhozzák a Zsidó Világrendet. 1773-ban Frank személyesen találkozott magával Mayer Rothschilddal, aki sabbateánusként Cévi tanításait követte. Mayer annak a rabbinak volt a sámesze, aki felnevelte őt, és mind a mai napig szinte imádattal hódolnak neki bizonyos zsidó csoportok, például a Chabad is.

Frank Adam Weishaupttal is találkozott, akinek az apja rabbi volt, ő maga pedig a zsidó egyházjog tanáraként dolgozott a bajorországi Ingolstadt egyetemén. Ezen az 1773-as találkozón Rothschilddal és Weishaupttal Frank megalkotta a tervet, hogy be kéne szivárogni a szabadkőműves páholyokba, és ekkor került sor az Illuminati megalapítására is. Az Illuminati doktrínáit Frank és Weishaupt találta ki, míg a pénzügyi alapokat és társadalmi kapcsolatokat Rothschild biztosította. Korábban Frank volt az, aki a Rotschildokat és a Warburgokat segítette pénzügyi hatalomhoz jutni. Frank megbízta követőit, hogy vigyenek véghez néhány pénzügyi műveletet Lengyelországban, majd ezt a pénzt a terveik támogatására használta. Ebből adtak kölcsönöket királyoknak és hercegeknek, ami elindította őket a bankárbizniszben.

Ezután a zsidók átvették az uralmat a szabadkőműves páholyok fölött, és saját eszközükké formálták őket, amik mind a zsidó világuralom messianisztikus tervét szolgálták. A Francia Forradalmat a dokumentumok szerint szintén a frankisták robbantották ki, felhasználva a szabadkőművesek feletti irányításukat, és a Rothschildok és más zsidó pénzügyi csoportok anyagi támogatását. A mozgalom, amit Franciaországban Jakobinus Mozgalomnak hívtak, a „francia” forradalom zsidó góleme volt, a következő évszázadban pedig egyszerűen átnevezték Kommunista Ligává. Marx és Hess, a két zsidó pedig megírta a Kommunista Kiáltványt. Utóbbi nyíltan hirdette a cionizmust, és hivatalosan ő volt a cionizmus atyja. Azt állította, a cionizmus célja egy globális zsidó kormány megalakítása, amely Izraelből uralkodik. Egyszerűen fogták Frank illuminátus ideológiáját, rádobták valami új hókuszpókusz leplét, és átnevezték kommunizmusra.

Hess legfőbb munkája a hatóságok szerint a „Róma és Jeruzsálem” volt. A következő idézetek Meyer Waxman 1945-ös fordításából származnak, amit az Egyesült Államokban a Block Publishing Co. adott ki:

„1848-ban hazasietett Párizsból – mondja a fordító az előszóban –, és aktív szerepet vállalt a nép fegyveres ellenállásában.” (22. oldal)

„1845-ben Hess hirdetni kezdte a kommunista ideológiát, és olyan szervezeteket alapított, amelyek annak realizálásáért dolgoztak. Tevékenysége miatt Arnold Ruge „kommunista Mózes-rabbinak” titulálta őt.” (21-22. oldal)

„Hess gondolkodásának alapjai… a zsidó Spinoza tanításaira épültek, amiket hűen követett.” A fordító szerint „feltárta az elme és az anyag alapegységét, az alapvető egységet és annak különböző kivirágzásait.”

Hess azt is mondta: „A judaizmusban egyetlen dogma létezik, az Egység tanítása.” (44. oldal)

„…a rabbik sohasem választották el a világ jövőjének és a messiási uralomnak a fogalmait. Nahmanidész ragaszkodik az elképzeléshez, hogy… azonosság áll fent… az „eljövendő világ” és a Messiás uralma között.” (46. oldal)

Magasztalta a Talmudot, és Mózest az abban leírt jelentéktelenebb szerepnek megfelelően kezelte.(91. Oldal)

Hess víziója az volt, hogy a zsidóság Palesztinából irányítsa a világot, „Európa és Ázsia közül… ahol az utak Indiába és Kínába vezetnek… Már annyiszor hozzájárultatok a civilizáció ügyéhez, és segítettétek Európát a haladás útján, hogy képesek vagytok forradalmakat csinálni, és sikerre vinni őket… Masírozzatok előre!” – szólította fel a zsidókat, és kijelentette: „A világ újra tisztelettel fog adózni a népek legrégibbje előtt. (139-140. oldal)

„A Talmud a modern ortodox judaizmus sarokköve.” (143. oldal)

„A fekete mágiát, és a haszid okkultizmust kutatta, ami a cionizmussal együtt a kommunista diktatúrát akarta megvalósítani… A haszidizmus és a nemzeti mozgalom kombinálásából fakadó előnyök felbecsülhetetlenek” (218. oldal)

„Habár a haszidoknak nincs társadalmi szervezetük, szocialista életmódot folytatnak.” (218. oldal)

A fordító a könyv 1918-as kiadásának előszavában úgy hívta Hess-t: „a nacionalizmus hírnöke és a cionizmus harsonája.”

A kommunizmust a szabadkőműves páholyokon keresztül terjesztették el a világon, a nemzetközi zsidó bankárelit segítségével. Oroszország is így esett el. Miután a kommunizmus gyökeret vert Oroszországban, a Dzsentil szabadkőműveseket meggyilkolták a páholyokat uraló zsidók, és végül megszüntették azokat.

Frank és Cévi palástját a Rothschildok vették magukra, saját cionista kiadványaikban úgy emlegetik magukat, mint „A Zsidók Királyai”. Cévi messianisztikus serege a Vörös Hadsereg volt. A kommunizmus pedig az a zsidó gólem, ami által meg akarják teremteni globális királyságukat.

A Rothschildok zsidó ügynökeiket, például Warburgot és Schiffet Amerikába is elküldték, hogy egyezzenek meg amerikai iparmágnásokkal és pénzemberekkel. Ez végül olyannyira sikeres volt, hogy a különböző egyezségekből végül megszületett a Szövetségi Tartalék, amit a zsidók uraltak. Amerikát belekényszerítették a – szintén a zsidók által kirobbantott – Első Világháborúba, ezután kierőszakolták a nagy gazdasági világválságot és a „New Deal”-t, amit akkoriban sokan csak „Jew Deal”-nek hívtak, mert tudták, kik állnak mögötte. Mindez teljes gazdasági, politikai és média-kontrollt adott a zsidóknak Amerika felett.

Ez a kontroll tette lehetővé számukra, hogy a Második Világháborúba is belekényszerítsék Amerikát, ugyanolyan okból, mint az elsőnél: hogy megteremtsék azt a káoszt, ami a Zsidó Világrend elhozásához szükséges. Ez a tervük mind a mai napig folyamatban van.

A zsidók itt-ott néha elkotyogják az igazságot. Barry Chamish, egy zsidó előadó és szerző fő témája a sabbateánus zsidók szektája. A szerző kicsit kiforgatja a dolgot, hogy ne tűnjön annyira vészesnek, de ő is leírja, hogy ez a mozgalom nyíltan beismerte Joszif Sztálin zsidó származását, és eme cionista mozgalomban való részvételét, amelynek célja a globális zsidó kormány elhozása volt.

Gondoljunk bele, mit is jelent ez. Sztálinról köztudott, hogy gyakorolta a Kabbalát, és más zsidó okkult tanításokat is követett. Még a születési dátumát is megváltoztatta, hogy a valódi születési horoszkópját ne tudják felhasználni ellene. Ő volt az első vezető, aki elismerte Izrael létjogosultságát, és sok segítséggel szolgált az állam megalapításához. Bármikor, ha a Rothschildokat képviselő Otto Kohn gépe leszállt Moszkvában, Sztálin szó szerint ott várta őt a vörös szőnyeg végénél.

A zsidók ráerőltetik a Dzsentilekre a marxista materializmust, miközben a spirituális tudást megtartják maguknak, és így tartják befolyásuk alatt az emberiséget.

Forrás:

The Jewish Religion: Its Influence Today by Elizabeth Dilling

A cikket írta High Priest Mageson666

A cikk forrása: https://ancient-forums.com/viewtopic.php?f=24&t=176


https://spiritsoferidu.wordpress.com/2021/05/29/a-zsidok-okkult-eroket-hasznalnak-hogy-elhozzak-a-zsido-vilagrendet/

2018. január 26., péntek

Satya: Az ősvallás neve

A világ ősvallásának eredeti neve: Satya volt.

,,A valódi Dharma az igazság törvénye – Satya Dharma… Az Isteni Igazságot, Satyam-ot látták a védikus Rishik… A Rishik imádkoznak, hogy megismerhessék az Igazság Törvényét – Satya Dharmaya-t. Az Igazság-Törvény volt, aminek megismerésére és megvalósítására törekedett a védikus kor összes bölcse és látnoka.,, -Swami Sivananda

A védikus kor volt az emberiség Aranykora, amit Sat Yuga-nak neveztek.

A mögöttes jelentés magában a szóban van: A Satya-t Sataya-nak is ejtik szanszkritul. A ,,YA,, vagy ,,YAE,, végződés annyit tesz, mint valamivé válni. Ezt az Istenségek mantrikus nevéhez szokták csatolni, például Ramaya: ,,Rámává Váltam,,.

A Sata jelentése ,,Örökérvényűen Tiszta,, és ,,Sikeres,, illetve ,,Örökkévaló,,.
Sata mindemellett ,,Megváltó Istent,, is jelent. Ez a legfelsőbb Isten neve szanszkritul, az emberiség eredeti nyelvén.
A Satya annyit tesz, mint ,,Örökkévalóvá Váltam,,.
Az ősi vallás célja a felemelkedett állapot elérése volt a Kundalini Tüze, a Kígyóerő által, ami véghez viszi az ember átalakítását a ,,Fénylő Test,, megtisztult állapotába, amit
Szata-nak, neveznek.
A zsidók Sátánt Szata-nak is hívják a Kabbalisztikus irataikban, például a Sepher Ha Bahir-ban.

A Satya tulajdonképpen Sat, Sata a tradicionális ,,YA,, végződéssel ellátva, a klasszikus Istenség név mantra formájában.

Az ősi szanszkrit nyelvben Satát ,,Satam,, illetve ,,Satan-nak,, is írják, ami a 100-at, a spirituális tökéletesedés és megvilágosodás számát jelöli. Ez a Koronacsakrát és Harmadik szemet megnyitó hangrezgéssel kapcsolatos. E teljes megnyitás teszi lehetővé a Szuper-Tudatosság elérést, ami feltárja a Satya Dharmát: a Lét Igazságát kozmikus szinten.

Sata volt a neve a Főistennek Keleten, Az ősi Egyiptomban és Sumériban is.

A zsidók kijelentik Tórájukban és Kabbalájukban, hogy Sátán, Sata az ellenségük. A zsidók az Igazság ellenségei.

Döntsd el, hogy mivé szeretnél válni e kettő közül.

2017. január 25., szerda

Sátán, az Isteni Név

A Kundalini-jógában a SZATNÁM azt jelenti, „Isten neve Szat”. Szat az Isten legmagasabb rendű neve szanszkritul. Azonban – ahogy a Kundalini-jóga szövegek kijelentik – a SZATNÁM a SZATANAMA rövidebb változata. Ennek a mantrának a jelentése „tisztelgés Isten előtt, kinek Szata a neve”. Szanszkritban a SZAT-ot SZATA-nak is írják, A-val a végén, ami megadja a mantra teljes erejét.


Az ősi Sumériában:

Ahogy Laurence Gardner rámutatott a Genesis of the Grail Kings c. könyvében:
„Enki volt a Kígyó-Úr, azonban Káldea (megjegyzés: Suméria) egyes részein Shaitannak nevezték.”
ENKIT úgy hívták: „A Szent Szem Ura”, emellett Sátánnak is nevezték. Itt valójában a Sátán név SZATA is lehet, mivel a szanszkritban a mantrák időnként egy nazális hanggal végződnek. A SZATAM/SZATAN százat is jelent, amelyet a koronához, a fejtetőhöz kapcsolnak. A SZAT-ot, mint mantrát ehhez a területhez társítják. A mai napig vannak hinduk, akik használják a Sátánt, mint szanszkrit családnevet, mivel ez egy spirituális név. A hinduk közül rengetegen hordoznak sok más spirituális nevet teljes- vagy utónevükben.

Hogy Enkit miért hívták SZATA-nak is (e mantrának teljes, helyes formája a SZATANAMA), kiderül a Kundalini-jóga szövegekből: a SZATANAMA mantrát a harmadik szem – tobozmirigy – koronacsakra kinyitására használják. A Kundalini-jógában ez a gyakorlat indítja meg az Amrita, más néven Szóma, vagyis a halhatatlanság nektárjának áramlását. A testet ellepve aktiválja a kígyó útvonalát a gerinc mentén, megtisztítja a nadikat és eltávolítja a salakot. Ez a folyamat kulcsfontosságú a Kígyó felemeléséhez a Kundalini-jógában. Így nyílik fel SZATA, az Igazság Szent Szeme, mert az Igazság nem más, mint szupertudatosságból fakadó Mindentudás állapota, amit ezen erő által érünk el.

Alább a Kundalini-jóga instrukciói a mantra használatához:

„Kezdd el kántálni a mantrát. A SZaTaNa Ma hangok lassú zengetése közben vizualizáld, ahogy az SZ, T, N, M hangok belépnek a fejtetőn, a Koronacsakrán keresztül, míg az A hangok kilépnek a homlok közepén az Ajna csakrán áthaladva.”

Ez az oka annak, hogy a Kundalini-jógában a SZATANAMA mantra az ötödik elem, az AKASA mantrája, ami az Ajna Csakra, a Mindent Látó Szem eleme.


Ezért gyűlölik annyira a zsidók ezt a hatalommal bíró szót: ez a kulcs a Szupertudatosság és a Kígyó-erő felébresztéséhez, ami elhozza a teljes megvilágosodást és kinyitja az Igazság Szemét, így soha többet nem tudnak nekünk hazudni és átverni minket. Ezt az üzenetet beleültették a Tóra teremtéstörténetébe: Az eredendő bűn ennek az erőnek a felébresztése volt, a megvilágosodás elérése. Jahve (a zsidó faj kollektívája és a reptilián mestereik, akiktől származnak) ezek után nem tudja rabszolgaként tartani az emberiséget. Ez egy közvetlen instrukció a zsidók számara, (ők Gójimnak neveznek minket, ami barmot, levágni való állatot jelent…) az emberiség rabszolgasorba taszításához a kulcs a spirituális tudás teljes eltávolítása.

Az ellenség egyik szervezetének, a Katolikus Egyháznak külön rituáléja van Hamvazószerdán: ennek során a pap keresztet rajzol a harmadik szemre hamuval, így ültetve el SZATANAMA szemének örök lezáródását a tudatalattiba. Ezzel szemben keleten a hinduk egy különleges pasztával kenik be homlokukat ezen a ponton, ami elvileg stimulálja az Ajna Csakránál található idegeket és segíti a Harmadik Szem megnyitását.

A zsidó elit szándékosan választotta Hamvazószerdát időpontnak Drezda lebombázására, így a támadást és a halálenergiát összekötötték a keresztény programjuk rituáléjával. Ez mit árul el arról az energiáról, amit a Katolikus Egyház használ ezen a napon?

Szanatana Dharma az Árja vallás neve. Szanat a Sátán egyik változata. A Szanatana és Szatanama ugyanazokból a betűkből áll, mivel a szanszkritban az N és M egyaránt nazális hang. Keleten a harmadik szemet Dharma Szemének is nevezik. Amikor a zsidók hamuval keresztet kennek a harmadik szemünkre a halál-rituáléjukban, az emlékeinket próbálják eltörölni a spirituális Teremtőnkről, eredetünkről és rendeltetésünkről, magát az Igazságot próbálják megölni.


Megjegyzések:

Az Árják eredetileg keletről jöttek, köztük a Sumérok is.

A Szőke vérvonalból származó Yezidik lejegyezték saját írásaikban, hogy Indiából jöttek először, majd Sumériába, Babilonba mentek, ők voltak a Káldok. Ez a közösség tette ki az Árja spirituális kasztot. A Káldok saját történelmük szerint a himalájai régióból jöttek, a Pamir-fennsík közeléből. A Káld a szanszkrit Kula szóval azonos, ami Klánt jelent, a szent vér, királyi vér, az Árja vér Klánját. Megfigyelhetjük, hogy a Yezidi vallást még ma is gyakorolják Dél-Indiában, Srí Lankában Szkandával, Sivával… Ez Tibet egyes területein is megmaradt a Bön formájában, amit a tibetiek állítása szerint ősi Árják hagyományoztak rájuk. A Yezidi szövegek név szerint említik Shamballát, ami a Himalája régióhoz tartozik.

A Yezidik mai napig Shaitannak hívják Istenüket, ezt keletről hozták magukkal.

A Sumér szövegekben Enki/Shaitan egy második, emelkedett lényekből álló fajt is teremtett, akikbe belehelyezte az Istenek vérét, így az Istenek Titkát is. Az írások szerint ezt a fajt teremtette Enki saját hasonlatosságára, ők voltak az első kék szemű emberek. Ezt az Enki képére és hasonlatosságára teremtett második fajt Arinak, szó szerint Árjának nevezik. Ezt a fajt fizikailag is maguk az Istenek szülték meg. A Fehér Faj az Istenek fajához tartozik, ahogy azt az ősi írások – amelyeket a zsidók keresztény programja igyekezett elpusztítani – megállapítják.
Első felmenőinkkel, az Árja Istenekkel azonos faji szellemen osztozunk.
Ezért gyűlölnek minket úgy a zsidók. Még „Sátánoknak” is neveznek minket, és írásaikban kijelentik, hogy mi Sátán magvai vagyunk. Ebben igazuk van.

Források:

Genesis of the Grail Kings, Laurence Gardner
Blue Apples, William Henry
Guardians of the Holy Grail, Mark Pinkham
Inner Tantra Yoga, David Frawley
Kundalini Yoga Upanishad

https://josministries.prophpbb.com/topic15934.html


https://spiritsoferidu.wordpress.com/2017/01/17/satan-az-isteni-nev/